Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#katonai vezető

Keresztes Imre Világ

Elhunyt Ariel Saron: A Harcos vitatott öröksége

Meghalt Ariel Saron, Izrael nyolc éve kómában fekvő, volt miniszterelnöke - közölte az izraeli katonai rádió szombaton, a 85 évesen elhunyt volt politikus hozzátartozóira hivatkozva. Egyszerre gyűlölték és csodálták, katonai és politikai megítélése pedig ma is heves vitákat vált ki. Egy valami azonban vitathatatlan: Ariel Saron mozgalmas életében mindent annak vetett alá, hogy a lehető legnagyobb mértékben garantálja a zsidó állam biztonságát. Akár kiskatonaként vagy tábornokként, miniszterként vagy kormányfőként, karrierjének fontosabb döntéseivel alapvetően meghatározta Izrael történetének alakulását.

MTI Bűnügy

Álarcos fegyveresek végezték ki Bengázi katonai vezetőjét

Álarcos fegyveresek megölték pénteken a kelet-líbiai Bengázi katonai vezetőjét – mondta egy helyi biztonsági tisztségviselő. A névtelenül nyilatkozó forrás szerint Ahmed Musztafa el-Bargati ezredesre egy kocsiból lőttek rá ismeretlenek bengázi otthona közelében, éppen amikor a mecsetbe tartott, hogy részt vegyen a pénteki imádságon.

MTI Világ

Román katonai vezetőket vádolnak korrupcióval

A korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítanak öt magas rangú katonai vezetőt, közöttük két tábornokot, hogy kenőpénzt fogadtak el a hadseregbe jelentkező fiataloktól. Jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Tovább nőtt a Spar vesztesége

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

A címlapról ajánljuk